Keresés
Close this search box.

A tudatos vásárlók és a borfogyasztás

Ha keveset tud a borokról

A szőlészet, a borászat olyan szakmák, amiket eredményesen csak nagy elhivatottsággal, komoly hozzáértéssel és alázattal lehet eredményesen művelni.

Ez a kis összefoglaló nem a szakma képviselőinek, hanem az ő munkájuk eredményeit élvező borfogyasztóknak szól, esetenként konyhanyelven összefoglalva pár olyan tudnivalót, amikkel nem árt, ha fogyasztói oldalon is tisztában vagyunk. Szóval nem szakmázni akarunk (azt hagyjuk a szakembereknek), hanem csak kis áttekintést szeretnénk adni borvidékekről, szőlőfajtákról, borkészítési technológiákról, remélve, hogy egyre ritkábban kell belefutni a „vörösbor kólával” látványába. Fontos célunk, hogy a fogyasztói oldalon az e-címke PLUSZ mögött megjelenő kiegészítő információk értelmezésében segíteni tudjunk annak a vevőkörnek, akik egyre nagyobb számban alkotják a tudatos vásárlók körét. Hát lássuk.

A borászat a bor készítése, kezelése, fejlődése és a stabilizációja során végbemenő fizikai, kémiai, biológiai folyamatokra vonatkozó ismeretek rendszere.

Miután alapanyaga a szőlő, ennek jó minőségben történő előállítása – bár önálló szakterület – a borászattól elválaszthatatlan, így a borászati tevékenységek áttekintése során a szőlészet nem kihagyható, azaz a borkészítésben a szőlő megművelése a borászati munkákkal összemérhető fontossággal bír, hiszen mindkettő meghatározóan befolyásolja a bor természetét.