Egyre több a minőségi pezsgő Magyarországon
Fokozatosan növekszik a pezsgő iránti érdeklődés az utóbbi időszakban Magyarországon – írja az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
Fokozatosan növekszik a pezsgő iránti érdeklődés az utóbbi időszakban Magyarországon – írja az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
A 2023-as Tetra Pak Index szerint a fogyasztók az élelmiszerek vásárlásakor egyéni egészségük mellett azok környezetre mért hatását is aktívan figyelembe veszik. Az igazán környezet- és klímatudatos fogyasztók pedig akár étkezési szokásaikat is hajlandóak megváltoztatni a bolygó védelme érdekében.
Hat aranyérmével a villányi Maul Zsolt Prémium Winery lett a 42. Országos Borverseny legeredményesebb borászata. Az eredményhirdetésen elhangzott: hamarosan megjelennek a 2,6 milliárd forintos támogatásból és a borászok hozzájárulásából megvalósuló borpromóciós program első akciói.
Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István tárcavezető.
Az Európai Parlament keddi plenáris ülése állásfoglalást fogadott el, amelyben korszerűsítené az egyes, reggeliknél népszerű élelmiszerek – méz, gyümölcslé, lekvár – összetételére, elnevezésére, címkézésére és kiszerelésére vonatkozó, 20 évvel ezelőtt elfogadott jogszabályokat.
Egyéves szünet után, önköltségi ár alatt indult újra a mézfelvásárlás Magyarországon, a termelőktől jellemzően fele annyiért veszik át a mézeket, mint amennyibe az előállítás kerül. Ezért egyre többen piacokon, közvetlenül próbálják eladni a termékeiket, egymás ára alá ajánlva. A Tehetsz méh többet! program méhészei szerint az egyetlen megoldás a mézek minőségének szigorú, uniós szintű ellenőrzése lenne, a piacot elborító, olcsó hamis mézek miatt ugyanis hamarosan hobbiméhészetekre redukálódhat a jelenleg több mint húszezer család megélhetését biztosító hazai ágazat. Az európai uniós gazdálkodó szervezetek előrejelzése szerint 2030-ra ötmillió méhcsalád fog elpusztulni, és a méhészek kétharmada kénytelen lesz feladni. Pedig a beporzók globális pusztulása már jelenleg is évente mintegy ötszázezer korai halálesettel függ össze.
Az étlap QR kódosítása roppant jó ötlet, egyre több étteremben ott a QR kód az asztal sarkán. Csak egy csippantás, és máris böngészhetjük az étlapot, az itallapot. Nincs nyomdaköltség, nincs étlapra való várakozás. Remek. De! Gondoljuk tovább kicsit.
A hazai zöldség-gyümölcs ágazat szereplőit az elmúlt időszakban az egyre inkább szélsőségessé váló időjárás, valamint a fokozódó munkaerőhiány mellett számos más gazdasági és politikai tényező is kíméletlenül sújtotta. A drasztikus költségnövekedés és az időszakos európai áruhiány miatti kényszerű áremelések az eleve változóban lévő fogyasztói szokásokon nem segítettek, az emberek sokkal jobban megnézik, mire mennyit költenek, ami jelentős visszaesést okoz a zöldségek és gyümölcsök értékesítésében.
A Szupermenta terméktesztjén ezúttal kékfrankos száraz vörösborokat vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A tesztben 35 bor vett részt, melyek a hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálatokon is bizonyítottak.
2016-ban az élelmiszerek kb. fele tartalmazott különböző növényvédőszer maradványokat, amik szintje 3,8%-kal haladta meg az elfogadott határértéket.