
Amint arra a MATE munkatársai is felhívják a figyelmet, a fehérjék számos életfolyamathoz elengedhetetlenek, azonban a túlzott bevitelük hosszútávon megterhelhetik a veséket és az emésztőrendszert. Így, mint az élet számos területén, a fehérjék terén is fontos a mértékletesség. Szakértőink azt is kiemelik, hogy mind az állati, mind a növényi zsírok között vannak „jó” zsírforrások, például az Omega-3 zsírsavakban bővelkedő tengeri halak, és vannak káros zsírforrások is, mint például a pálmazsír, amely főként telített zsírokat tartalmaz. A szénhidrátok kapcsán megtudhatjuk, hogy mindegyik típusának megvan a maga szerepe a szervezetben, itt is az arányok betartása, s főként a rostbevitel növelése segíthet hozzá bennünket az egészséges táplálkozáshoz.
A MATE filmsorozata közérthetően, tudományosan megalapozott információkkal segíti a fogyasztókat az egészségtudatos életmód és táplálkozás kialakításában. De nem csupán előadásokról vagy tudományos anyagokról van szó – a sorozat személyes hangvételű, gyakorlatias, vizuálisan igényes videók formájában éri el a közönséget. Minden epizódhoz kötődik egy podcast-beszélgetés is, ahol az egyes adások témaköreit még mélyebben járják körül az egyetem szakemberei.
A sorozat célja az, hogy párbeszédet indítson. A közösségi médiafelületeken a nézők kérdéseket tehetnek fel, szavazhatnak témákról, kommentelhetik a látottakat. A szervezők egyetemi versenyeket és workshopokat is terveznek, ahol az érdeklődők találkozhatnak a kutatókkal, és saját élményeiken keresztül kerülhetnek közelebb a tudományhoz. Ezzel a sorozat nemcsak információforrás, hanem közösségi élmény és tudományos párbeszéd platformja is lesz.
A projekt szakmai vezetője Dr. Kocsis Tamás, az NKFIH Tudományos Mecenatúra pályázat nyertes kutatója, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézetének egyetemi docense.
Forrás: Trade magazin








