Kötelező lesz százalékosan feltüntetni a mézek származását az EU-ban

Célt értek a magyar erőfeszítések, hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte Nagy István tárcavezető.
Kép: Freepik

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy több mint négy év munkája érett be a hétfői döntéssel, hiszen először 2019. novemberében kezdeményezte elsőként Magyarország a mézkeverékek származásjelölési szabályainak szigorítását. A szigorúbb előírásoknak köszönhetően egyértelmű lesz a vásárlók számára, hogy milyen országból származó mézek és milyen arányban találhatók meg az adott termékben. Ezzel egyrészt a fogyasztók könnyebben megtalálhatják a minőségi magyar mézeket, melyek vásárlásával nem csak a magyar méhészeket, de a biológiai sokféleség megőrzését is támogatják.  Másrészt a kötelező, pontos százalékot tartalmazó származásjelölés hatékonyan segítheti a bizonytalan eredetű, kétes minőségű, EU-n kívülről érkező mézek elleni fellépést – emlékeztetett a magyar tárcavezető. A tárcavezető jelezte azt is, hogy a javaslatról az Európai Parlament a következő napokban alakítja ki álláspontját, ezt követően kezdődhetnek meg a tárgyalások a Tanáccsal, annak érdekében, hogy az új szabályozás minél előbb hatályba léphessen.

 

Forrás: Trade magazin