Az elmúlt két évben az infláció természetesen a söröket is érintette, ami a volumen helyett inkább a minőség felé vitte a vásárlásokat. A piaci tendenciák alapján a prémium és a szuper prémium kategória sörei fejlődnek az átlag felett.
Az Auchan ezzel együtt mindenki ízlésére és pénztárcájára gondolva, 400-féle sört tart a kínálatában, köztük a vörös, a barna és a fekete sörtől kezdve a kisüzemi sörökön át a világos sörig tényleg mindent. Az alkoholos változatok mellett a most divatos alkoholmentes sörökből is széles a választék egész évben. Az Auchan sörszakértői szerint megfigyelhető, hogy a sörgyáraknál a csökkentett energia- és alkoholtartalommal előállított termékek kerültek előtérbe, és egyre inkább a finomabb, lágy ízeket kínálják, amivel a fiatal felnőttek fogyasztását szeretnék elősegíteni.
Bár darabszámban csökkent az eladás és a minőség felé léptek a vásárlók, ugyanakkor a pár évvel ezelőtt virágkorukat élő kézműves sörökből is kevesebbet vesznek az áruk miatt. Ezek gyártása ugyanis az utóbbi időben nagyon megdrágult. Ez alól kivételt képeznek az Auchan sajátmárkás Nívó kézműves sörei, amelyek igen jó ár-érték arányt képviselnek a kínálatban. Közel 10-féle sajátmárkás sörük van, köztük kisüzemi sör éppúgy megtalálható, mint a nagyforgalmú sörcsaládba tartozó termék. A sajátmárkás sörök ára 279 forinttól 2299 forintig terjed az Auchanban.
Bár egész évben veszünk sört, a forgalom erős szezonalitást mutat. Elsősorban a jó idő növeli meg a fogyasztást. Nem véletlenül, hiszen a sör azon kevés alkoholos italok egyike, amelynek viszonylag magas a víztartalma, ezért valóban hasznosan járul hozzá a napi folyadékbevitelhez. Ezt segítik elő a gyümölcsös, illetve az alkoholmentes változatok is. Érdekes módon a meleg időjárás jobban befolyásolja a forgalmat, mint a nagy sportesemények, azok csupán pár százalékkal növelik meg az eladásokat. Erre a 2022-es novemberi vb világított rá, amikor egyáltalán nem volt jó idő, és a közös szurkolás alatt nőtt ugyan a sörfogyasztás, de nem számottevően. Idén viszont nyáron lesznek a nagy sportesemények, a foci eb és az olimpia, amelyek várhatóan a jó idővel együtt már jelentős forgalomnövekedést eredményeznek majd. Bár a szezonalitás tartja magát, az is megfigyelhető, hogy a fogyasztás egyre jobban kitolódik, és már nem csak a nyár slágerterméke a sör. Különösen a klasszikus ízek fogynak jól egész évben.
Forrás: Trade magazin