A Taste Zero Waste programon jártunk Pécsett
Mi történik egy zöldséggel, amely még teljesen felhasználható, de valamiért már nem kerül a vásárló kosarába? És mi lesz azzal, ami már a konyhában sem hasznosítható? A Pécsi Vásárcsarnokban működő Taste Zero Waste kezdeményezés azt mutatja meg, hogy az élelmiszerek útjának nem feltétlenül kell a hulladéknál véget érnie. A programon mi is ott jártunk, mert a tudatosabb erőforrás-használat, az információ és az együttműködés fontossága saját fejlesztésünk, a Product Broker szemléletéhez is szorosan kapcsolódik.

Szeptember 18–19-én a Pécsi Vásárcsarnokban került megrendezésre került az országos Nyitott Piacok Napja. Idén ősszel a helyi termékek mellett a fenntartható gasztronómia, az élelmiszermentés, a közös főzés, a tudásátadás és a közösségi gondolkodás került előtérbe.
A Taste Zero Waste egy kísérleti platform, amely az élelmiszermentést, a konyhai tudást, a helyi közösségeket és a természetet igyekszik egy jobban működő körforgásba szervezni. „A szemét nem én vagyok.” mottó, a kezdeményezés egyik legfontosabb üzenete , hogy érdemes újragondolnunk, mit nevezünk feleslegnek vagy hulladéknak. A platform egyik gyakorlati tere a Pécsi vásárcsarnokban működő Zero Waste Műhely, ahol termelők, kereskedők, séfek, vásárlók és más partnerek találkozhatnak, közösen főzhetnek, kóstolhatnak és kereshetnek új felhasználási lehetőségeket a még értékes alapanyagoknak.

A program során Fazekas Bálint és Lokodi Ákos séf olyan zöldségekből és gyümölcsökből készítettek ételeket, amelyek még jó minőségűek voltak, de könnyen kikerülhettek volna az élelmiszer-körforgásból. A rendezvény így a gyakorlatban mutatta meg, hogy ami elsőre feleslegnek tűnik, sok esetben még értéket képvisel.
A körforgás azonban nem ér véget annál, amit még emberi fogyasztásra fel lehet használni. A vásárcsarnokban a maradékokat is elkülönítve kezelik. Ami emberi fogyasztásra már nem kerülhet, de állatok számára még megfelelő, azt külön gyűjtik és elszállítják. A komposztálható maradék pedig végül visszakerülhet a természetes körforgásba, tápanyagként a talajba.

Különösen fontos része volt a programnak, hogy iskolai osztályok is érkeztek a helyszínre. A fenntartható szemlélet és a tudatos fogyasztási szokások kialakítását érdemes már gyermekkorban elkezdeni. Ha a gyerekek saját szemükkel látják, hogy egy megmaradt alapanyag nem feltétlenül hulladék, könnyebben válik természetessé számukra a felelős gondolkodás. Az edukáció így nem csupán a szelektív hulladékgyűjtésről szól, hanem arról is, hogy megtanuljunk értéket látni az erőforrásokban, és tudatosabban mérlegeljük döntéseink következményeit.
A Taste Zero Waste szemlélete több ponton kapcsolódik ahhoz, ahogyan mi is gondolkodunk a technológiáról és az információról.

Product Broker megoldásunk QR-kódon keresztül tesz elérhetővé részletes, aktuális termékinformációkat a fogyasztók számára, ami alapján a fogyasztók tudatosabban vásárolhatnak és használhatják fel az alapanyagokat , ezáltal a pazarlás is elkerülhető. A gyártóknak termékadat-kezelési, statisztikai és döntéstámogatási lehetőségeket is biztosít, így a többlet termelés is kikerülhető, feleslegesen nem terhelve az erőforrásaink.
A Taste Zero Waste pedig pontosan azt mutatja meg a gyakorlatban, hogy a fenntarthatóság sokszor nem új erőforrások keresésével kezdődik, hanem azzal, hogy jobban használjuk azt, ami már rendelkezésünkre áll.
A Taste Zero Waste és a Product Broker különböző oldalról közelítik meg ugyanazt a kérdést, előbbi a gyakorlatban mutatja meg, hogyan kaphatnak új szerepet a még hasznosítható alapanyagok, míg az utóbbi a pontos és könnyen elérhető termékinformációkkal segítheti a tudatosabb fogyasztói és gyártói döntéseket. Célunk viszont közös, egy olyan fenntarthatóbb jövő formálása, ahol kevesebb érték vész kárba, és jobban használjuk mindazt, ami már rendelkezésünkre áll.








