
Téves biztonságérzet: veszélyeket rejthet a növényi alapú étrend is
Bár az állati eredetű termékek kockázatait jól ismerjük, a növényi alapú élelmiszerek esetében még jelentős tudáshiány tapasztalható, ami akár súlyos megbetegedésekhez is vezethet.

Bár az állati eredetű termékek kockázatait jól ismerjük, a növényi alapú élelmiszerek esetében még jelentős tudáshiány tapasztalható, ami akár súlyos megbetegedésekhez is vezethet.

Bár a növényi alapú ágazat eddig is jelentős sikereket ért el, iparági szakértők szerint a gyártóknak továbbra sem árt nagy hangsúlyt fektetni a költséghatékony termékfejlesztésre és a tiszta összetevőlisták biztosítására. Ez az ugyanis, ami kiemelkedően fontos a megfizethető, ugyanakkor ízben és textúrában is kielégítő fogyasztói élményhez.

Folyamatosan nő a speciális étrendet követők száma, de a tudatos táplálkozás, valamint az egészségügyi szempontok is egyre nagyobb szerepet játszanak a vásárlói döntésekben. A Kifli.hu statisztikái alapján a fogyasztók 20 százalékának kosarába rendszeresen kerül valamilyen speciális diétás termék, ráadásul mostanra azok összetevői is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak.

Az elmúlt években a növényi alapú tejtermék-alternatívák nemcsak globálisan, hanem Magyarországon is jelentős népszerűségre tettek szert. A fenntarthatósági szempontok, az egészséges életmód iránti igények és a laktózérzékenység vagy tejfehérje-intolerancia miatt egyre több fogyasztó választja ezeket az alternatívákat. De miért számítanak ezek a termékek a jövő élelmiszereinek, és milyen akadályok állnak az elterjedésük előtt? – ezt a témát járja körül az Agrárszektor cikke.

Az Európai Bíróság (EB)úgy döntött, hogy az EU-tagállamok nem tilthatják meg növényi alapú termékek esetében az olyan kifejezések használatát, mint például a „steak” vagy „kolbász”, amennyiben a termék csomagolásán annak összetevői egyértelműen fel vannak tüntetve.

Németországban a húshelyettesítők piaca egy év alatt 16,6 százalékkal növekedett.

A Danone Magyarország 2024-ben ismét részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, mely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel, illetve azt, hogy milyen a kapcsolatuk a növényi étrendekkel, és mely termékeket helyettesítik leggyakrabban nem állati eredetű összetevőkkel.

A kezdetben számos tényező folytán robbanásszerűen növekvő kategória eladásai tavaly lelassultak, számos kis és nagy szereplő vagy feladta a küzdelmet és bezárt, vagy visszavett az innovációból, esetleg elbocsátásokba kezdett. Cikkünkben az újabb lendületvétel lehetőségeiről adunk képet az elmúlt időben megjelent nemzetközi piacelemzések összeállításai nyomán.

A NÉGYOSZ és a Trend International Kft. tavaly októberben végzett országos reprezentatív felmérést a hazai fogyasztók növényi alapú élelmiszer-preferenciáit meghatározó félelmeiről, döntéseiről, majd annak eredményeit összehasonlították más hasonló témájú európai kutatások eredményeivel. Az élelmiszerpiaci trendekről és attitűdökről szerzett tapasztalataikat prezentációk keretében mutatják be a szakmának.

A fehérjeátállás előmozdítása Európába